
SPOILERES ÍRÁS! Figyelem! Csak akkor olvass tovább, ha már láttad az epizódot!
Nehéz dolga van annak, aki Sonia, a szívtelen által csöppen bele a Gyilkos nők világába, hiszen a készítők nem lacafacáztak, egyből az egész sorozat talán legvéresebb, legkönyörtelenebb epizódjával nyitották az első évadot, ahogyan azt címadó gyilkos asszonyunk mellékneve is mutatja, így akitől távol áll az erőszak, azt könnyen elrettentheti. Az ebben az epizódban látható kegyetlenség és válogatott kínzások azonban senkinek a kedvét ne vegyék el, hiszen a sorozat nem az ilyen típusú vérfürdőkre lesz kihegyezve, sokkal inkább a lelki drámákra, melyekből már a Sonia, a szívtelen is felvillantott egy érdekes példát.
A zaklatott gyerekkorú Sonia nem csoda, hogy ilyen bizonytalan, labilis idegzetű és féltékeny nő lett, az epizódból folyamatosan feltárul előttünk, hogy hogyan lesz az anyja halála és apja erőszakossága miatt megzavarodott kislányból láncdohányos, félőrült, frigid pszichopata és végül az évad legkegyetlenebb gyilkosa. A gyerekkor képei és Sonia Marcelához intézett monológjai szép párhuzamokat mutatnak, ahogyan az is valószínű, hogy Sonia annak idején egy volt Fernando Marcelához hasonló hódításaiból, így gyilkos és áldozata valóban nem állnak olyan távol egymástól.
Az epizód ennek ellenére koránt sem tökéletes. A kezdés kicsit vontatott, nehezen találjuk meg a sztori fonalát, bár a DIEM, azaz a Női Bűnesetekre Szakosodott Ügyosztály bevezetése jól sikerült. Az epizód onnantól kezdve, hogy Sonia "munkához lát", már magára talál, és egészen a végéig izgalomban tart minket, és bár kezdettől fogva tudjuk, hogy Marcela meghal, mégis reménykedünk, hogy Sonia észbe kap, vagy hogy a rendőrség előbb ér a helyszínre. Kapunk egy kis félrevezetést is Marcela kolléganője, Isabel és Fernando esetleges viszonyának megszellőztetésével, ám ez a szál valahogy bántóan lezáratlan marad, noha igazából mindegy is, hiszen tudjuk, hogy ki a gyilkos, és ki az áldozat (ebből a szempontból ez a kis intermezzó felesleges is).
A színészek elsőrangúan játszanak, külön dicséret illeti Grettell Valdezt, akiről nem hittem volna, hogy ennyi arca van, Juan Soler pedig érdekes ebben a nőfaló, valójában elég gyáva szerepben. Leticia Calderónnal szemben vannak fenntartásaim, néha egy kicsit modorosnak, erőltetettnek érzem a játékát, ennek ellenére olyan pár másodperces drámákat is produkál, melyek valóban szánalmat ébresztenek a karakter irányában. Én viszont mégis úgy álltam fel a rész mellől, hogy mégsem sajnáltam Soniát igazán, ez azonban nem Lety-n, hanem magán a karakteren múlt: egyszerűen még ilyen körülmények között sem tudok együtt érezni olyasvalakivel, aki így vezeti le a saját frusztráltságát. A kínzások és véres jelenetek itt-ott elég bénácskák, de ezt írjuk a mexikói sorozatgyártás tapasztalatlanságának számlájára.
Összességében egy jó közepes epizódról van szó, melyet az összezárt gyilkos és áldozat az egész epizódot végigkísérő párharca tesz igazán feszültté, ám a karakter jellegéből adódóan is Sonia története engem nem igazán hatott meg, de igazán el sem borzasztott.
És nektek hogy tetszett? Szavazzatok!
)Én nem tudom értékelni az epizódot, mert olyan formátumban lett feltöltve, amit nem tudok lejátszani... Sajnálom, és csak remélhetem, hogy a következő részeket meg fogom tudni nézni.
MarcoPolo minden elismerésem a tiéd!!! NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM A FELTÖLTÉST alig várom a többit!!! Zseniális volt ez a rész, imádtam! Csak egy kérdés: ha kiírom dvd-be akkor a feliratot is lejátssza vagy csak az .avi formátumot?
Gabee: örülök, hogy tetszett! :)
zsoltiss: amit a linken le lehet tölteni, az egy tömörített fájl, ami a videót és a feliratot tartalmazza. Csomagold ki, és úgy már menni fog! (Ha mégsem, segítek!)
szabina333: elvileg a felirat mindaddig működik, amíg nem nevezed át magát a videófájlt, szóval mehet dvd-re. Legalábbis szerintem, de ha mégsem, javítsatok ki!
szabina: ez lejátszó függő. Ha ugyanaz a neve a videónak és a feliratnak, akkor 90%, hogy hozzáilleszti. Viszont vannak olyan lejátszók, amelynél az ékezetes betűk kimaradnak (pl. nekem ilyen van), de van amikor minden gond nélkül le tudod játszani. :)
Grettell Valdez volt számomra az igazi meglepi...
Ez egész egyszerűen egy félelmetesen jó rész volt. Calderón ... valami isteni!
Őszintén szólva engem Grettel nem győzött meg, mármint én nagyobb szenvedést vártam a karaktertől...
Nah, nekem csak most sikerült megnéznem. Nem teljesen értek egyet veled, Marco, szerintem remek epizód volt. :D
Az elejét én nem éreztem vontatottnak, de az igaz, hogy az orvos kavarása a másik nővérrel felesleges volt (mondjuk, ha úgy nézzük, hogy ezzel csak azt akarták mutatni, hogy Fernando mennyire nem törődik a nők érzéseivel, akkor viszont megállta a helyét a sztoriba).
Engem amugy abszolút meggyőzőtt Grettel Valdez. Szerintem tökéletes volt a szenvedése, Leticia nézésétől a rész végén pedig kirázott a hideg. :)
Köszönöm a feliratot, és remélem, a további epizódok is ilyen jók lesznek. :)
MarcoPolo, habár sosem hallottam a sorozatról, te meghoztad hozzá a kedvem, így ma első dolgom volt letölteni. Már nagyon várom a következő epizódokat, egyrészt mert tényleg érdekes a sorozat, másrészt mert még sosem néztem spanyolul filmet... most legalább megtanulhatok néhány szót. :)
Nos, végre sikerült nekem is megnéznem!
Én egy kicsit szigorúbb leszek:
nagyon-nagyon tetszett, le a kalappal az alakításoktól. Jó volt látni, ahogy a megszokott telenovella sztárok egy teljesen más, drámaibb, komolyabb szerepben tündökölnek.
Viszont ez a rész, szerintem egy közepesebbre sikerült rész lett. Van egy olyan érzésem, hogy lesznek sokkal ütősebb epizódok is. Alapjában véve tetszett, ha pontoznám egy 10-es skálán, akkor:8/10
Köszi a feltöltést, így tovább! Ja és külön köszi a szép minőséget, nekem is megy dvd-re minden rész!!!:)
Ha úgy nézzük, mintha ez egy teszt lenne, hogy ki az aki ki tud lépni a túl rózsaszín, érzelmekkel teli telenovellák világából, egy könyörtelenebb, reálisabb világba, akkor Calderón átment a vizsgán. Neki ez sikerült.
De azért kíváncsi leszek, hogy az "éretlenebbekenek", mint Maite Perroni, vagy a tündibündi, örök tini Sherlyn is megbírkózik-e ezzel a hatalmas feladattal? Meglátjuk!
Hú, ez nagyon jó! Már nagyon várom a következő részt! :)
Sajnos nekem sem sikerült megnéznem, de majd kérek segítséget valakitől... egyébként youtube-ra nem fog felkerülni?
//Én belenéztem a Sherlyn-esbe és szerintem egész jól játszotta. Húú de ahogy kinézett...eléggé meglepődtem:D
Sya nem tudom, hogy ti hogy nyitottátok meg a filmet de én 6x probáltam sikertzelenül nem segítene valaki?
Tölts le a WinRar-t, és ha már megvan akkor kattints a fájlra jobb gombbal és kattints arra hogy extract to 1x01 sonia, desalmada/-ra. Remélem sikerül:)
Sziasztok!
Bocs, hogy én nem a részhez szólok hozzá, de egyelőre nem tudtam megnézni, mert valamiért nem játsza le nekem a Media Player. Ha a Winrar-ban rákattintok az avi fájlra, akkor spanyolul ugyan, de lejátsza, a felirat ugyanakkor nem jelenik meg. Ha a kibontás ide parancsra kattintok akkor meg kicsomagol ugyan egy avi fájlt, aminek az ikonja is megjelenik, de ha rákattintok nem indul el. Amúgy a spanyol verzióba belekukkantottam, hát nem semmi, Lety-t ilyen szerepben látni. Nekem az Yo compro-ban azért jobban tetszett. :) Kedves MarcoPolo ígérted, hogy segítesz a letöltésben, lejátszásban, légyszi! :) Köszi:
E.
@Esperanza Töltsd le ezt a lejátszót (én ezt használom, így elvileg nálad sem lehet gond): www.szoftverbazis.hu/szoftver/kmplayer-2-9-4-1434b--magyar--QY12.html
Csomagold ki a .rar-ban található mindkét fájlt (tehát az .avi-t és az .srt-t is) EGYAZON mappába, és ne nevezd át egyiket sem. Így már remélem, menni fog!
Sok sikert!
@MarcoPolo
Kedves MarcoPolo!
Nagyon köszönöm, megpróbálom.
E.
Őszintén szólva nekem kicsit alámúlta a várakozásomat. Jobbra számítottam. Lehet, hogy butaságot mondok, de nekem kicsit "telenovella ízű" volt ez az epizód. Túl voltak játszva a jelenetek, mint egy telenovellában. Persze, a vér, a szenvedés megvolt... meg a színészi teljesítményekkel sem volt semmi bajom. Calderón karaktere tökéletesen illik egy ilyen szerepbe!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
zseniális sorozat!!!nagyon szépen köszönöm hogy felrakod!!!!!nem kevés munka lehet vele!!!! 10/10
tökéletes a fordítás is!!!