Öt hónap után elérkezett az idő, hogy búcsút intsünk a Gyilkos nők első évadának, de ha már becsülettel végignéztük az összes epizódot, segítsünk választani azoknak, akik még nem kattantak rá a nehéz sorsú asszonyok sztorijaira: nézzük, melyik epizód érdemli meg az évad legjobbja címet, és szavazzuk meg azt is, melyik színésznő hozta ki magából a legtöbbet a saját szerepében! Ha pedig választásotok indoklást is kíván, ne röstelljetek kommentelni! A szavazásokat és eredményüket az ugrás után találjátok! Ha pedig még nem volt meg minden epizód, esetleg most kaptatok hozzájuk kedvet, itt lehet nézelődni!

SPOILERES ÍRÁS! Figyelem! Csak akkor olvass tovább, ha már láttad az epizódot!
Szerencsére kedvenc gyilkolászós sorozatunk a jobb részekhez abszolút méltó évadzáróval köszön el az első szezontól, azok pedig, akik eddig csak hírből ismerték Verónica Castrót, megbizonyosodhattak afelől, hogy még ha nem is ő az évszázad színésznője, azért egykori vetélytársa, Lucía Méndez teljesítményét ezúttal kiütéssel verte.
Ebbe a tizenharmadik részbe valahogy szinte minden belekerült, amit az előző tizenkettőben a készítők felvonultattak, volt itt mélyszegénység (Emilia), rokkant zsarnok (Mónica), féltékenykedés (Sonia), lakhatási problémák (Cándida), megcsalás (Ana), családon belüli erőszak (Jéssica), puskalövésszerű fordulatok (Patricia) és fegyveres leszámolás (Cristina) is, talán tényleg csak a gyerekek hiányoztak a történetben bemutatott, igencsak a feje tetejére állt kapcsolatból.

A TÖRTÉNET
Emma (Verónica Castro) és élettársa, Mario (Héctor Suárez) egy idős, szegény pár, akik kicsiny varróműhelyük bevételeiből próbálnak megélni. Egy váratlan rablótámadásban azonban Mariót végzetes lövés éri, és örökre tolószékbe kényszerül. Emma így kénytelen egyedül robotolni a műhelyben, a házsártossá, undokká és kötekedővé vált Mario piszkálódásai pedig a korábbiaknál is elviselhetetlenebbé teszik mindennapjait, miközben ő próbál a napi betevőért megharcolni. Ahogyan pedig ezzel párhuzamosan nőnek az anyagi gondok is, hamarosan Emmánál végleg betelik a pohár...
A feliratozott traileren még dolgozom, hamarosan azt is letölthetitek!

SPOILERES ÍRÁS! Figyelem! Csak akkor olvass tovább, ha már láttad az epizódot!
Bevallom, nagyon bíztam ebben a részben, mivel Cecilia Suárezt korábbi munkái alapján nagyon tehetséges színésznőnek ismertem meg, ráadásul attól, ahogyan a sorozat promójában ellenállhatatlanul szenvtelenül közli, hogy ő gyilkos, teljesen oda meg vissza voltam. Sajnos azonban kiderült, hogy a Gyilkos nők mindhárom évadjára vonatkoztatva az Ana nevű főszereplők epizódjai (mivelhogy mindháromban van ilyen) rendre messze alulmúlják az elvárásaimat, ez az átok pedig a savazós Anával kezdődött itt az első évadban, melyről kevés jót tudok írni, és azt is csak azért, mert elfogult vagyok a koncepcióval szemben.

A TÖRTÉNET
Ana Figueroa (Cecilia Suárez) egy fiatal és csinos orvostanhallgató, aki barátnőjével és szaktársával, Claudiával (Verónica Jaspeado) lakik együtt. Egy összezördülésük alkalmával megsérül, a kórházban pedig megismeri a jóképű Martínt (Julio Bracho), a rámenős doktort, aki egyből elveszi az eszét, habár hamar megjelennek az első jelei annak, hogy a férfi nem éppen a leghűségesebb típus. Kapcsolatuk rövid idő alatt groteszk konfliktusokhoz vezet, Ana pedig nem is sejti, milyen rögeszmés őrültet hozhat ki belőle egy önző férfi.
A feliratozott traileren még dolgozom, hamarosan azt is letölthetitek!

SPOILERES ÍRÁS! Figyelem! Csak akkor olvass tovább, ha már láttad az epizódot!
Pedro Torres nem lazázott az első évadban, minden részben jöttek a jobbnál jobb csavarok, hogy felturbózzák egy kicsit az alapkoncepciót. Itt például nem kapunk sem kihallgatásokat, sem hullaboncolást vagy terepmunkát, flashbackek sincsenek, a sztori maga a színtiszta akció, hisz főhősünk maga is rendőr. Viszont nem az eddig megismert becsületes, tiszta szívű, de már-már idegesítően objektív és szenvtelen, Sofía Capellán-szerű mintazsaru, hanem egy szenvedélyes, ugyanakkor gyenge, de magát erősnek mutató pánikbeteg "krapeknő", egy űzött vad. Pontosan volt iskolatársa tökéletes ellenpontja, így az epizódnyitó pisztolyszegezés telitalálat, akárcsak Daniela Romo személye. Na mi lesz ebből?

A TÖRTÉNET:
Cristina Franco rendőrkapitány (Daniela Romo) annak idején együtt végzett Sofía Capellán-nal (Rosa María Bianchi) a rendőrakadémián, ám a magát keménynek és harciasnak mutató nőt magába szippantotta a mexikói alvilág és a drogok, melyekkel üzletel is. Mikor rájön, hogy korrupt ügyletei egy ügyvéd, Mariano (Raymundo Capetillo) közreműködésével napvilágra kerülhetnek, és emiatt veszélyben forog az állása is, elhatalmasodik rajta a pánik, azonban végzete elől nem menekülhet: előbb-utóbb szembe kell néznie önmagával.
Jövő héten Daniela Romót láthatjuk egy igazán szokatlan szerepben, korrupt és szenvedélyes rendőrnőként, ne hagyd ki!
SPOILERES ÍRÁS! Figyelem! Csak akkor olvass tovább, ha már láttad az epizódot!
Ha Lucía Méndeznek testhezálló volt Cándida szerepe, akkor mellette Itatí Cantoral is beállhat a sorba, hiszen a töpszli, követelőzős, ugyanakkor igazán buja Sandra figuráját abszolút neki találták ki, szinte látom is magam előtt, hogy Pedro Torres a forgatókönyvet elolvasva máris Itatí ügynökének a számát keresi a telefonjában. Szerettem ezt az epizódot, bár a fekete özvegy-történetek elég elcsépeltek, de ettől függetlenül izgalmas volt akcióban látni a Gyilkos nők első sorozatgyilkosát.
Személy szerint Sandra engem alapjáraton sok szempontból emlékeztetett a Született feleségek Gabrielle Solisára: ugyanolyan gyerekes, önző, képmutató és ugyanúgy a felületes dolgokban keresi a boldogságot, mint amerikai kolleginája a sorozat elején, sőt ezen túl még alkatilag is hasonlóak. Az persze már nagy különbség, hogy Sandra egy szívgyógyszerrel akkurátusan halálba is segíti azokat, akik nem tudnak neki mindent megadni, amit kiskirálylány-énje megkíván - a figyelmet, a pénzt és a kielégítő szexet is beleértve.

A TÖRTÉNET
A gyönyörű Sandrát (Itatí Cantoral) édesapja egész életében királynőként kezelte, ezért úgy érzi, a fényűzés alanyi jogon jár neki. Így amikor már nem bírja tovább elviselni a szegénységet és kisstílű férjét, Matías-t (David Ostrosky), felcsap "fekete özvegynek", és testi adottságait kihasználva nekilát módszeresen megcsapolni a lába előtt heverő férfiak bankszámláját...